Élet Ukrajnában

2012.05.30. 11:13 IzomTibi

Itt az ideje, hogy megismerkedjünk északkeleti szomszédunkkal. Nekem az elmélyülésben személyesen az asszonyfőnök családja, Stas Gorin megbízott állandó szakkomentátorom, Ödönbá' kárpátaljai származású volt edzőm, valamint az internet, többek közt Visontay Péter fotói voltak a segítségemre.

Számomra a kultúrákhoz vezető feltáró jellegű út legfontosabb és első állomása, hogy mit lehet autentikusan zabálni a célországban. Az alább látható savanyított gomba hamar gurmé disznóvá változtatott, és akár az orrommal is szívesen kitúrnám a szőnyegről, ha ráesne véletlen egy darab, hogy véletlenül se menjen kárba.

savanyított gomba és töpörtyűkrém

Ezt hamarjában érdemes szétcsapni egy kis alkohollal, természetesen csakis vodka jöhet szóba, de aki a Royallal próbálkozik, annak Gorin ráver a kezére.

Az ukránok egyébként féltve őrzött szokása szerint az italt az ember, vagy bárki más, egy falat étellel fogyasztja, ezért a pohár szélén az uborka. Az Unicumos pohárra rátűzött kolbászdarab nem játszik.

Főételnek, hogy azért jól is lakjunk, választhatunk az alábbi képen látható tálról hideg snidlinglevest, sajtos sült disznóhúst vagy gombás-sajtos sültet. De Ukrajnában népszerűek még a különböző kásák és derelye-szerű ételek, amiket túróval, káposztával vagy krumplival töltenek, kedvelik a tejfölös bundában sült halat, és nem vetik meg a különböző palacsintákat és hússal töltött pitéket sem, ahogy más tisztességes ember sem.

A kajára valót azonban meg is kell keresni, és bár sejtettem, hogy ott még nem alkalmazták sikerrel az unortodox gazdaságpolitikát, már csak Ödönbá' anekdotái miatt is, aki rendszerint mesélt a focicipőről, mint mesebeli legendáról, útszélen talált és nyersen megrágott krumpliról, valamint arról, hogy amikor a Dnyeper elvitte az orgonát, akkor azzal a család kb. egyetlen értéke veszett oda. Az ukrán azonban nem az a sírós fajta, nem bassza szét az ideg arra a gondolatra, hogy egy nyugatnémetnek tizenöt merci áll a garázsában, saját körülményeik között próbálják jól érezni magukat, ami elsőre elég lehetetlenül hallatszik ott, ahol egy orvos kb. 30.000 forintot keres.

Az infrastruktúra ennek megfelelően nem a svéd mintát követi, kb. tizenöt éve, amikor kupára mentünk, ugyan a buszunk felmatricázhatta volna magát, hogy idősebb vagyok, mint a római birodalom, de mégsem az állapota miatt kényszerültünk megállásra, hanem mert a főút egyszerűen elfogyott és egy kráterben végződött. Onnantól kezdve gyalogszerrel vonulhattunk a legközelebbi városig, ahol sikerült megvennünk az utolsó két flakon palackozott és iható vizet.

Az ukránok nem értik mi volt a bajunk Demszkyvel
 

Kár lenne azonban csuklóból lesajnálnunk szomszédunkat, korrupció és koncepciós perek tekintetében még csak most igyekszünk felzárkózni hozzájuk. Stas Gorin elmondta, hogy náluk már vagy két éve volt utoljára érdekes hír, hogy a tejhatalommal felruházott oktatásügy-szférában dolgozók indoklás nélkül azt és úgy vesznek fel, akit akarnak, mint egy magánvállalat igazgatója, sőt náluk már az oligarcházás is rég lecsengett. Nem csoda, hogy a tavalyi korrupciós listán Ukrajnát a transzparens Uganda követi, ahol IV. Rukidi uralkodik végtelen bölcsességgel.


Nézzen meztelen ukrán énekesnőket!

Hogy vidámabb dolgokról is beszéljünk, Gorin a nőket hozta szóba, és kijelentette, hogy szerinte véletlenül sem igaz, hogy a magyar nők a legszebbek a világon. Azt ugyan nem állította, hogy az ukrán nők azok, de határozott véleménye szerint a kijevi utcákon sokkal több gyönyörű és ízléses nőt lehet látni, mint Budapesten. Ekkora fokú sértés hallatán majdnem kötelességemnek éreztem, hogy a magyar nép nevében lefejeljem, de csak idegesen mutogattam neki a blikk hátoldalát meg a Békés megye online nap szépe oldalát, hogy EZ, EZ neked nem szép, te ruszok szégyene, te kutya? Erre azonban csak legyintett és elmondta, hogy nem csak ezen múlik, hanem azon, hogy az ukrán nőknek van tartásuk és határozottabbak, mint a magyar nők, még akkor is, ha itthon odamész egy pultnál álló csajhoz, van rá esély hogy válasz nélkül leköpjön. Az ukrán nők azonban a későbbiekben sem hódolnak be a férfiaknak, sőt ráhúzzák a koszos buta férfi lábára a papucsot és ott is hagyják.

az ukrán nő tudja mit akar

Éppen ezért nem árthat, amennyiben ukrán nővel kezdünk, hogy idejében megismerkedjünk a helyi piaccal is, hátha le kell mennünk vásárolni egy fonott kosárral. Mert vásárolni Ukrajnában az emberek még mindig a piacra járnak, a multik labdába sem rúghatnak, Vona Gábor nem is értem mit keres még itthon. Az elmúlt húsz évben ötven város gazdasága épült rá a piacolásra, egy-egy ilyen település lakosságának legalább a fele azzal foglalkozik, hogy elad valamit. Van, aki azért utazik Kijevből több mint háromszáz kilométert Hmelnickijig, hogy kedvére vásárolhasson szép kockás inget, hiszen ott féláron hozzájuthat bármihez és a választék is nagyobb. Mivel a piacokon csak csencselés van, számla és próbafülke nincs, az emberek kénytelenek a pultok között, egymás előtt öltözködni. Persze csak délután, amikor öt fokot melegszik a levegő, a hűvös délelőttöt csak korzózásra használják, meg közben a sarkon lehet tolni egy kis véreshurkát is.

a mi ízlésünknek kicsit kevés a kínai

Miközben az anyánknak segítünk cipekedni  szatyrokat a piacon ukrán gyerekfejjel, nem elképzelhetetlen, hogy az egyik pult mögött belefutunk Olga nénibe, a matektanárnőnkbe, amint épp laposelemet árul. Különben abból a 25.000 forintból, amit azért kap, hogy minket okosabbra csináljon, vehetne egy lapátot meg pár szál krizantémot, hogy szép legyen a sírja. A piacok jövőjét tekintve Gorin optimista, szerinte a jövőben sem fognak az ukránok Auchanban vásárolni, annak ellenére hogy a szovjet rendszer azért az ottani mezőgazdaságon is jókora lyukat ütött.


A szovjet múlt azonban nem csak a veteményeskerteken, hanem Kijeven és a többi nagyvároson is meglátszik, de az ukrán ügyvédséget például teljesen hidegen hagyják a mai napig fennálló Lenin-szobrok, valamint a Kijevi metró falát ékesítő Lenin-idézetek. Ahhoz, hogy ezeket megértsük, persze meg kell ismernünk a cirill ábécét, ami Gorin tapasztalata szerint pár nap alatt elsajátítható, és utána számos felirat érthetővé válik egy kis angol/magyar tudással. Fene se tudja, pár nap múlva szóljon, akinek sikerült Lenin-idézeteket olvasgatnia ukránul.


Az ételeken, Leninen, a piacokon, benzinen, a nőkön és Eb-n kívül is van miért érdemes Ukrajnába látogatni. Odesszában, az "orosz rivérán" pár éve még csak szögesdróttal körülkerített parkolókban álltak autók, amelyik pedig az utcán állt, azt nyitva is hagyták, mert az volt a helyi acélgyár igazgatójának autója, amihez meg úgysem mert volna senki nyúlni. A száz éve New York és Varsó után a világ harmadik legnagyobb zsidó városában évekkel ezelőtt az egyetlen kulturális esemény az volt, ha az ötcsillagos szálloda halljában nyolc darab zenész vonósnégyest adott elő, amíg a másik 4 a konyhán a gázrezsó fölött melegítette elhűlt végtagjait a fűtetlen épületben. A tengerparti város azonban érzékelhető fejlődésben van, bár lángost és palacsintát még mindig nem árulnak a parton.

Kijev pedig pezsgő éjszakai életével, változatos programjaival, lenyűgöző történelmi látképeivel páratlan élményt kínálni az odalátogatóknak, kezdte olvasni az ukrán turisztikai hivatal műsorfüzetét Gorin, de itt le is tette. Inkább azt írd le, hogy az Eb ideje alatt a keresztanyámnak van egy kiadatlan félszobája két emeletes ággyal, egész jó áron.

53 komment · 1 trackback

Címkék: ukrajna mindennapok kijev odessza

A bejegyzés trackback címe:

https://ukran.blog.hu/api/trackback/id/tr424554613

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tánya 13) Igazságos Izom Tibor és az ukrán valóság 2012.05.31. 11:21:35

Az Egy orosz lány Budapesten blog mai bejegyzése Izom Tibi Ukrajnáról írt blogbejegyzése, valamint szellemi és lelki felkészítés az ukrán-lengyen foci EB-re történő utazáshoz....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.05.30. 20:16:13

a savanyított gomba az egyik legjobb, és legkevésbé ismert étel :)
Mi ebből szoktuk csinálni, a legjobb! Ropogós, és finom:
mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/gombak/71.HTM

rainy_day_coffee 2012.05.30. 20:18:51

Pivo, nem piva, Tibor. Nem vagy te magyar?

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.05.30. 20:25:09

@rainy_day_coffee: állítólag tárgyesetben piva, mondja a románeszkimó forrás.

rainy_day_coffee 2012.05.30. 20:47:52

@IzomTibi: Nem azt mondom, hogy nyelvtanilag nem helyes, ne haragudj. Arre kerdeztem ra inkabb, hogy nem karpataljas magyar vagy-e, mert ez olyan po-nasomu hangzott. Uborkat meg akkor latsz vodka mellett, ha eppen van uborka. Ha nincs phuj, akkor nincs, attol meg ivas lesz.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.05.30. 20:56:20

@rainy_day_coffee: jah, vágom. nem, nem vagyok, max a kárpátaljai edzőm hatása lehet, akitől az idézett mondatot n+1-szer hallottam, és az n nem kisebb ezernél.

mörfi 2012.05.30. 21:04:12

Добрый вечер дорогие товарищи! Ezeknek a fizetéseknek utána kellene nézni szerény véleményem szerint, ugyanis egyik nagyon közeli hozzátartozóm segédmunkásként keres 3500UAH kb.100000 Forintot. Annak idején pedig, zsenge ifjúkoromban le se sz@rtuk, hogy van-e uborka a vodkához, örültünk annak ha vodka volt :), ha meg nem volt jó volt helyette a krepák vagy a Zsiguli sör is hozzá egy kis mezítlábas Verhovina vagy éppen "úri" Koszmosz...

Lacusru 2012.05.30. 21:15:04

@IzomTibi: Pivo mint sör, OK.
De ha két sört kérsz a pultnál, akkor dva piva pozhalujsta... nem? Hogy leírni hogy kell helyesen bevallom nem tudom már, de biztos, hogy a-val mondod (elképzelhető, hogy o-val írod viszont)

Évek óta vágyom Odessába, vagy a környékére egy pár hetes nyaralásra. Eddig mindenki csak jót mesélt, aki ott járt... főleg, hogy elő tudok vakarni a környéken pár régi ismerőst :-)

Anti Anyag (törölt) 2012.05.30. 21:33:23

A videó is OK lenne, ha a 2 fekete csík nem lenne ott.

Styxx 2012.05.30. 21:53:25

@IzomTibi: fasza, toljad tibi, jól állnak neked a nagy kezdőbetűk!:-)

Prrrr 2012.05.30. 22:42:21

@IzomTibi: Esz/Tárgy - Pivo,Esz/Birt - piva; Tsz/Alany, Tárgy - Piva

Pan_Andrzej 2012.05.30. 22:56:16

A piwa helytálló mindenképp ragozott alak bárnem biztos, hogy tárgy eset. Igaz ezt Lengyel nyelv ismeretemre alapozom.

kisvas 2012.05.30. 23:19:08

Íme a jövőnk! Aztán majd mi is megtanuljuk magunkat benne jól érezni... Amúgy meg igazuk van, élvezzék, amit csak lehet!!!

szeku75 2012.05.31. 00:36:23

Milyen forintárfolyamon számoljuk a fizetést?
Jelenleg ritka erőtlen a Huf, egy ezresért 35 hrivnyát adnak. Orvosi alapbér (kb mint a tanári) úgy 1500 Uah, ami körülbelül fedi a fenti összeget. Nem a fizetésből él az ország, az ahhoz elég, hogy ne haljanak éhen... Segédmunkás meg nem keres 3 500-at... max Kijevben...

bazd meg 2012.05.31. 01:52:41

Miert van ez a kisebbsegerzes hogy a magyar nok a legszebbek a vilagon ?? Ez olyan idiota visszamaradottsag vagy mi. Pedig mar internet is van az okos magyarnak.

mörfi 2012.05.31. 05:30:58

@szeku75: Szerinted milyen érdekem fűződne ahhoz, hogy valótlanságokat állítsak? (nem vagyok politikus). Ha ez nem így lenne nem írtam volna le, egyébként pedig jómagam is elcsodálkoztam rajta....

Breitkopf 2012.05.31. 07:32:39

Tavaly voltunk Odesszában (mert ugye a Malév még adott közvetlen járatot oda), Szimferopolban, Jaltán.
Jelentem, Odesszában már lehet kapni mindent a parton. A "plázson" bár nincs annyi, mint Jaltán, de rengeteg a zenész. Komplett ragtime band költözött ki a különféle egyéni mutatványosok mellett. isteni hangulata van. Bár naponként változott, hogy a város épp mely részében nincs áram, de 4 napot úgy lehet ott eltölteni, hogy nincs gond arra, mi legyen a program. rengeteg a látnivaló, érdemes előtte jól utánaolvasni.
Vonattal át Szimferopolba, csak azért, hogy aztán a világ leghosszabb trolijáratával (most nem emlékszem, úgy 80 km lehet) behúzott áramszedőkkel leguruljunk a hegyekről a partra, Jaltába. Ami egy csoda. Lenin a mekdonáldszra néz és ez jelképez mindent, ami ma Ukrajna.
12 napot voltunk Ukrajnában, 2 éve Lvov/Lviv/Lembergben és Kijevben 14-et. Nagyon pénztárcakímélő ország, mi mindig biztonságban éreztük magunkat, engem csak egyszer vettek előzetesbe a rendőrök - pedig máskor nagyon segítőkészek voltak.
Az Ukránok a legnagyobb szegénységben is divatosan öltöznek Kijevben, illatosak és szépek. Nagyon. Ezt barátnőmmel közösen állapítottuk meg. Én csak ajánlani tudom ezt az országot - csakis minimális orosz nyelvtudással, különben a dolgok felét nem találod meg, nem is tudsz róla, eltévedsz. Dopobácsenyja :o)

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.05.31. 08:09:19

@bazd meg: mindenben mink vagyunk a legjobbak, nekifutásból

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.05.31. 08:11:30

@Breitkopf: kösz a beszámolót, Gorinnak dagad a melle a büszkeségtől!

Yogi 2012.05.31. 08:39:29

Ha már vodka, akkor csak is Hortica :)

Elchango 2012.05.31. 08:57:51

Ukrajna = Lengyelorszag.Ugyanaz a kaja, szokasok (elso ranezesre). szlav hottentotta erthetetlen nyelv.Azon kivul,hogy Ukrajnaban cirill betukkel irnak, Nyugat Ukrajnaban meg latinnak alcazott hottentottaval attol meg ugyanaz.Jah es a nyugati resz mar bejutott velunk egyutt az EU-ba, de korulmenyeit tekintve inkabb meg a keleti reszhez tendal.Nem europai egyik sem.bocs.

Plumper 2012.05.31. 09:01:19

@bazd meg: én sem értem, mi ez a legenda. a budapesti nők ráadásul igencsak fennhordják az orrukat, csak tudnám, mire. az olcsó magyar pornó-húspiacról már nem is beszélve.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.31. 09:12:24

@bazd meg:

A magyar identitás egyik alapeleme, hogy az a tévhit, hogy a magyar nők a legszebbek a világon. Egy másik elem a magyar konyha világhírűsége. Egyszer egy ilyen embernek mondtam: "igen, a magyar konyha világhírű Magyarországon". Nagyon megsértődött.

Strex 2012.05.31. 09:22:36

@Elchango: "szlav hottentotta erthetetlen nyelv" Te ilyen amerikai lehetsz :D

Shopping 2012.05.31. 09:48:06

Fuck 'em!

atomot nekik

Strex 2012.05.31. 10:07:41

@mörfi: Szerintem a kolléga csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy az átlag segédmunkás nem keres 3500 hrivnyát. Van olyan aki keres (a főváros és környékén + az oligarchák kastélyainak építkezésénél), de nem ez a jellemző. Aki nem hiszi járjon utána:
www.ukrstat.gov.ua/operativ/operativ2012/gdn/reg_zp_m/reg_zpm12_u.htm

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.05.31. 10:19:10

egy orosz haverom úgy fogalmazott egy ukrajnai kiruccanása után: "Ukrajna Európa Mexikója!"

Dudálj, ha műkörmöd van! 2012.05.31. 10:26:09

IzomTibi, óriási vagy! Kedvencek közé tettelek, nehagydabba, maradjegyütt!
:)))))
@Breitkopf: :D :D olyan jóízűen írtál, h befizetek egy jaltai álomútra.

herut 2012.05.31. 10:40:30

Kettőször voltam Ukrajnában.A határon se ki,se be nem engedtek,csak ha jattoltunk az ukrán határőröknek (hogy szomorodjék el mind!).Infrastruktúra zéró.
Szaros budipapírt külön kosárba.
Gyönyörű táj,vendégszerető emberek,korrupt tisztviselők,viselhető árak,rengeteg magyar vonatkozású emlék,kitűnő ételek (a gomba Tibi vazze,az telitalálat,az út mellett is árulják!),fasza fekete kenyér,szárított hal,vodka,egyenruhás rendőr által vezetett maffiózó BMW terepjáró,"magyarban" minimálbérért feketén dolgozó helyi magyarok.
Többet nem megyek.

GennagyijGolovkin 2012.05.31. 10:45:01

@herut: Mondjuk, a leírtak alapján Kárpátalján jártál. Ukrajnából így nem láttál semmit.

Mindfield 2012.05.31. 10:58:42

"és kijelentette, hogy szerinte véletlenül sem igaz, hogy a magyar nők a legszebbek a világon."

Ilyenkor érdemes megnézni a Kárpátaljai magyar csajokat! Megéri!

gyurma187 2012.05.31. 11:36:41

sziasztok!
havi 1x jártam ki Ukrajnába meg 4 évvel ezelőtt...ritka élményeim voltak ,igazándiból a túlélésről szól mindegyik...csak pénzért léphetsz be az országba,a rendőrők kifejezetten vadásznak a Magyar rendszámos autókra ,ha vétkeztél -ha nem akkor is megbírságolnak.Kaja jó ,minden olcsó ,emberek befordulósak ,nem nagyon közlékenyek....autódat ne hagy ott sehol őriztelenül,mert vagy összekarcolják vagy kiszúrják a kereket,utak kritikán aluliak,...Szeretik arrafelé a Magyarokat... :)

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.05.31. 11:55:29

@huarenbi: látom, látom! mindjárt írok is neki. igazából elolvasva az egészet nem tudom pontosan min áll a vitánk, nyilván két magyar sem fog ugyanúgy írni Magyarországról. a fizetés mértékét illetően lehet hogy nem ennyire szar a helyzet, bár előbb itt valaki linkelt egy statisztikát is. no mind1, infokat direkt több helyről szedtem, nőm családja pl kint él egy nem kijevi városban, és az kb olyan mint miskolc a fallout-ban.

arról nem is beszélve, hogy a kaját, nőket kiemelten dicsértem, az meg a legfontosabb.

2012.05.31. 12:38:51

@huarenbi: hehe, ezt hívják ugye blog-hijack-nek? Keresünk egy címlapos blog bejegyzést, és erre írunk egy recenziót (ami akár nem is igazán releváns) hogy az emberek átklikkeljenek hozzánk ha már senki sem olvas minket... :)

ob.szerver 2012.05.31. 12:48:28

Jó a poszt, Tánya még jobb, de a legjobb Nyikita lett volna a fekete csíkok nélkül.

ob.szerver 2012.05.31. 14:03:35

@ex-leprás:

Köszi, azóta már utánanyomoztam. Ha beírjuk a keresőbe, hogy Голая Даша Астафьева...
Ha ilyen szép és tehetséges, akkor már csak abban bízom, hogy legalább nagyon buta :-)

bazd meg 2012.05.31. 14:04:22

@Max val Birca: igen ez mind a tudatlansagbol ered, aki nem 2 napig volt kulfoldon mar tudja. Na ez a magyar gasztronomia is nevetseges, a zsiroskenyer es a pacal orszagaban. Mikor is lehetett az aranykor ?? En 65-os vagyok soskenyeret zabaltam mert olyan csovesek voltunk de a gazdagok is max pacalt ehettek, emlekszem hanyingerem volt amikor foztek. Vagy a vilaghaboruk elott, vagy kozben lehetett ?? Szerintem kaja sem volt meg akkor. Kulonben is mi kell egy igazi magyar kajaba ?? Pirospaprika, hagyma, zsir, krupli, meg talan hus ?? Hat szerintem ezt minden orszagban belehannyak. Egyszer egy igazi gasztronomustol megkerdeztek hogy kell elkesziteni az igazi paprikaskrumplit vagy mit, azt mondta hogy eloszor ki kell zsirozni a bogracsot, na itt hanyatvagtam magam, mindegy hosszu.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.31. 15:55:12

@bazd meg:

Ne essünk a másik végletbe se! Igenis van pár kiváló eredménye a magyar konyhának, de:
- ez nem jelent világhírt,
- nem egyedi a magyar konyha, hanem a régió konyhájának szerves része,
- más országok konyhája is büszkélkedte pár kiváló étellel.

Mondok pár példát magyar ételekre, melyek valóban dicséretet érdemelnek: rakott krumpli, hortobágyi palacsinta, székely káposzta, paprikás csirke, dobos torta.

bazd meg 2012.05.31. 17:02:19

@Max val Birca: Ezeket a nagyon komplikalt eteleket mashol is fozik es eszik, ebben semmi kulonleges nincs. Marmint nem egyedi. A sutemenyeink is csak azert jo mert tulnyomo reszt zsido eredetuek, pl dobostorta. Nem kotoszkodni akarok de szerinted mashol nem foznek ossze kaposztat meg hust ?? A legegyszerubb etel a vilagon.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.31. 17:08:45

@bazd meg:

Persze, így igaz. Maximum egyes helyi sajátosságok vannak. Egy rakás magyar étel valójában balkáni. A balkáni meg valójában török. A török meg valójában arab. Az arab meg valójában zsidó. A zsidó meg valójában perzsa-asszír.

Viszont mindenhol vannak ugyanazoknak az ételeknek valamilyen apró helyi változtatásai.

bazd meg 2012.05.31. 17:10:10

Arrol mar nem is beszelek hogy rengeteg atvett kajaink vannak. Vagy szerinted mindenki aki hasonloan foz azt tolunk vette at ?? A belsoseget amit a magyarok nagyon szeretnek ( vilaghiru ) mashol meg a kutyanak sem adnak. Meg egy uccso megjegyzes, mi a lopikula ez a rengeteg fustolt dolog amit ketpofara eszik a magyar ?? Szerintem ettol van ennyi rakos, mar eleve a fustoles rakkelto dolog, nem beszelve honnan a fenebol tudja az a szerencsetlen hogy hogy van atfustolve. En regen pesti gyerek letemre minden evben vagtam disznot, majdnem minden evben kulonbozo fustolohoz vittem az arut mert 70%-ban beruhadtak a cuccok. Na most kepzeld el te honnan tudod mikor erjeszkedik egy hus ami fustolt, attol hogy meg nem budos ?? Attol meg rossz, na kosz hogy elolvastad, pa.

bazd meg 2012.05.31. 17:11:16

@Max val Birca: igy igaz nekem nem az a bajom hogy valaki buszke a kajainkra, nekem csak a csolatassal van a bajom, megegyszer kosz.

bazd meg 2012.05.31. 17:24:41

@Coco Binky: Csak nem tudok elmenni ?? Azzal hogy te igy kepzeled nincs semmi baj, volt ido amikor en is ezt mondtam, csak hogy ez nem fedi a valosagot. Ha te megkerdezel egy kulfoldit, lehet hogy azt mondja hogy a magyar nok a legszebbek mert inteligens es a kedvedbe akar jarni, erted ?? A matelcsi is azt mondja hogy rendben mennek a dolgok, te hiszel neki ?? Na latod, minden nacio a sajatjat futattja, minden nacionak az anyanyelve a legkomplikaltabb, es ezekhez ide lehet masolni rengeteg cikket.

2012.05.31. 17:58:14

@bazd meg: Nem kérdezek meg hülyeségekről külföldit és nem is kell a kedvemben járni. Aki ismer az tudja, hogy ilyenekkel nem is lehet. Ez egy tárgyilagos és hízelgéstől mentes cikk volt a külföldi sajtóban ami az interneten rengeteg helyen megjelent. Ennyi.

bazd meg 2012.05.31. 18:07:36

@Coco Binky: nezd mar meg a magyar lanyokat, a tobbseguk nem lat a nyomortol, mindegyik a turiba jarkal, a foguk siralmas, nem beszelnek nyelveket, apolatlanok, kiall a kapa a szajukbol, stb, stb. Hany kulfoldi ujsagban megjelent cikket masoljak neked ide, amiben leirjak hogy az o orszaguk lanyai a vilag legszebbjei ??? Gondolkozz el azon, amiben szerintem vilagelsok lehetunk, mikor mondtal valami jot egy kulfoldi orszagrol, tedd a szivedre a kezed, valaszolni nem kell, esetleg magadnak.

2012.05.31. 18:39:02

Maradj inkább te is Bulgáriában!

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.06.01. 09:52:22

Coco, távol álljon tőlem, hogy én is okoskodjak, de van egy pár mély nemzetközi összehasonlítással rendelkező ismerősöm a nők tekintetében, és a magyar nők valóban nem elsősorban földöntúli szépségükről, inkább csudálatos közönségességükről és ízléstelenségükről híresek. ez alól mi magyar pasik sem vagyunk kivételek, mint az atlétatrikós nagydarab fokpiszkálót rágcsálók.
süti beállítások módosítása