Vegyük szemünkre, hogy az EB-t előlünk orvul elhalászó szomszédunknál hol, merre és hogyan lejt majd a hazai pálya. Fontos megemlíteni, hogy Ukrajnában még Matyi Dezső névadó szponzornál is nagyobb halak tolják a zsebpénzüket a fociba, így az infrastruktúra például Kijevben már alapból sem volt fapados. Ráadásul az elkészült stadionokat a jövőben nem csak a tihanyi visszhang imitálására fogják tudni használni, a 2011-2012-es idényben egyedül a Shakhtar Donyeck mérkőzéseire kb. annyian látogattak ki egy-egy fordulóban, mint az összes magyar bajnokira (36.983 fizetett szurkoló, és nem nekik fizettek, hanem ők a belépőért).
A Szovjetunió szétválása óta Ukrajnában egyébként először rendeznek rangos nemzetközi sporteseményt, aminek az ukrán szállodatulajdonosokon és a felesleges, kiadható szuterénnel rendelkező tulajdonosokon kívül Európa többi része nem különösebben örül, különösen nem egyes nemzetközi politikusok és maguk a csapatok.
KIJEV
Ukrajna fővárosa és egyben legnagyobb városa, ahol 2.642.486 lakos tengeti az életét, ha előbb jól számoltam. Kijev az ország északi-középső részén, a Dnyeper folyó két partján fekszik, így majdnem olyan Budapest, csak tök más.
Az Olimpiai stadion (ukránul: Національний спортивний комплекс «Олімпійський» mindenki másnak: Natsionalnij Szportivnij Kompleksz «Оlimpijszkij») az ukrán labdarúgó-válogatott otthonául is szolgál illetve alapból a Dinamo Kijev főhadiszállása.
A stadionavató ceremónián egyébként a lisztesorrú kolumbiai Shakira lépett fel. A hangulat olyan forró volt, hogy a stadion is kicsit lángra kapott, de némi pernyén kívül más nem esett a nézők fejére. Az olimpiai stadiont 1923-ban építették, amelyet összesen három alkalommal is kipofoztak már (1941, 1997-99, 2011), és ahogy lett egyre modernebb, úgy csökkent a befogadóképessége a kezdeti 100 ezerről 70.000 ezerre, és nem azért mert a legfelső karéjokat lezárta a katasztrófavédelem, az ENSZ és a Lex West Balkán. Az alábbi folyamatábrán szemügyre is lehet venni, hogy miből mi lett.
Ez nem a Puskás Ferenc Stadion 2012-ből, hanem a kijevi aréna 1967-ből
Ezen a libalegelőn az alábbi öt mérkőzést fogják rendezni: Ukrajna-Svédország, Svédország-Anglia, Svédország-Franciaország, illetve egy elődöntőt, és a döntőt.
DONYECK
A Kalmiusz mentén fekvő városban a leírások szerint a stadionon kívül található még operaház, egy kis színház és egy filmharmónia is. A városi csapat nyerte egyébként az idei labdarúgó bajnokságot, nem véletlen hát, hogy a válogatott keret nagy részét is ők adják, és nem csak azért amiért a Liverpoolból lassan a szertárost is behívják az angol válogatottba.
Igor, hozzá má egy kis fűmagot, Leonyid Kosztyantinovics Kadenyukot meg zavard má haza
Az 50 ezer férőhelyes Donbasz Arénát laza 300 millióért dobták össze az Európa-bajnokságra. A stadiont az az ArupSport tervezte, akiknek van már rutinjuk a hasonló létesítményeknél, referenciáik között találhatóak az Allianz Arena (München,Németország), az Etihad stadium (Manchester, Anglia) és a Pekingi Nemzeti Stadion (Peking, Kína) is. Az ukránok egyébként vagy nagyon sokszor nézték meg a Függetlenség napját, vagy Roswell turisztikai szerepét irigyelték meg, esetleg így kívánnak üzenni ET-nek, de a Donbasz Stadion is UFO-ra hasonlít, vagy lehet az is, ha már ennyibe került.
Donbasz Stadion játékosoknak, akik nem tudnak focizni jól, és más hasznos dolgokat is meg akarnak tanulni jól
LVIV
A város óvárosát az UNESCO 2001-ben a Világörökség részéve nyilvánította, barátnőm rokonsága viszont a külvárosban lakik, aminek egyetlen előnye, hogy számítógép nélkül játszhatnak a Fallouttal. Amikor először hallottak arról, hogy EB mérkőzéseket fognak a városban rendezni, meglepődtek hogy a Hírcsárda már ukránul is elérhető.
A 34.915 fős stadion egyébként 2011-re készült el, és remélhetőleg a fönti kép nem 2012-es. A nyitómérkőzésen egyébként az Ukránok 2-1-re elverték az osztrákokat, akiktől most pénteken viszont kikaptak. A stadionban 3 mérkőzést fognak rendezni, és az tuti hogy a németek és a dánok alaposan meg fogják ismerni a végére: Németország-Portugália, Dánia-Portugália, Dánia-Németország.
Vladimir Bizsik lviv-i lakos viszont kezdhet izgulni, hogy a csoportból továbbjutó csapat játékosai örömükben nem fogják a házából kibontani a pezsgősüvegeket, amiket tégla helyett használt, ha már egyszer több alkoholistát ismert, mint kőművest.
HARKIV
A jelentős ipari, kulturális és oktatási központban van metró is, 35 kilométer pályával rendelkező 28 állomással, tehát egy átlag újpest- vagy fradidrukkernek is ideális célpont lehet. A város főtere, a Szabadság tér Európában a harmadik, a világon pedig az ötödik legnagyobb városi tér, ami olyan nagy, hogy elfért rajta Ukrajna első felhőkarcolója, igaz így is csak vízszintesen. Viszont annyira volt nagy, hogy a sztálinista Szovjetunió idején, amikor olyannyira Moszkva központúvá akarták kiépíteni a birodalmat, hogy a moszkvai dolgoknál jobb cuccokat meg kellett semmisíteni vagy a moszkvaiaknál rosszabbra átépíteni, szúrta a tér a moszkvai elvtársak szemét. Azon egyszerű oknál fogva, hogy jóval nagyobb volt, mint a moszkvai Vörös tér, ezért több mint a felét parkosították. Mára azonban nagyrészt kikergették a mókusokat a térről, hogy visszaállítsák eredeti formáját.
Ukrajnának ezen a vidékén egyébként másképpen, úgynevezett harkivi stílusban játszanak az ukrán népi hangszeren, a bandurán, de nem vagyok benne biztos, hogy ez azt jelenti, ami a fenti videón látható/hallható.
ejnye de nagy a tér maguknál, Szvobodi elvtárs
A harkivi stadiont 1925-ben építették, azóta aztán számos alkalommal átépítették, hogy elnyerje a mai végleges formáját, és belecsücsülhessen 38.633 ember, hogy végignézhesse a Hollandia-Dánia, Hollandia-Németország, és a Hollandia-Portugália mérkőzések valamelyikét.