A reggeli szendvics mellett azon is rágódom, hogy tartogassam a heves szurkolói buzdításaimat egy későbbi postra, ahol lerántom a leplet arról, hogy a svédek a focista darwinizmus alapján közvetlen rokonai Csertői Aurélnak, és hogy az a nagyra nőtt baszom csatáruk is jobban teszi, ha megszereti a füvet, különben szomorúan fog azon rágódni 30 méterre a kaputól hason fekve, hogy miért is született Malmöben bosnyák létére. Vagy kicsit kevésbé George Lucasosra véve a figurát, elmélkedjek arról, hogy remélem a két pocsék felkészülési mérkőzés után tanulunk a németektől és fosatós salátát adunk a svédeknek a hotelben (bár az is lehet, hogy ők is egy közeli portugál kis faluban szálltak meg inkább, most így hirtelen nem tudom), különben az egyetlen örömünk az lehet, ha meccs után leverünk pár turistát ha sapka ha nem sapka'.

Végül arra jutottam már a cigikávé alatt, hogy inkább bízok abban, hogy a hazai, rendező csapatokat sosem szabad leírni, 2002-ben is milyen jól futottak a hazai Dél-Koreaiak. Mindenesetre biztató, hogy számos Ukrajnába érkezett szurkolónak nem jutott víz a szállásán a hanyag infrastruktúra eredményeképpen, hátha ez annak bizonyítéka, hogy volt annyira előrelátó az ukrán szövetség, hogy ezen teljesen felesleges beruházások helyett ők is bírókra költötték a lóvét.
 

Janukovics jattol a játékosokkal az edzőtáborban. "A szőke hosszú haj most nem divat minálunk, fiam" - figyelmeztette az elnök Timoscsukot.

Az 1992 óta Fifa és Uefa tag ország mindenesetre nagy lehetőség előtt áll, első ízben vesz részt EB-n, és bizonyíthatja hogy nem csak a klubfoci nemzetközi szintű, hanem az is, ahogy a svédeket ma este lealázzák, már azon kívül hogy a stadionban beleköpnek a sörükbe. És azt se felejtsük el, hogy a mostani szövetségi kapitány, Blokhin 2006-ban a legjobb 16 közé vezényelte az ukránokat, aki közül sokan a mostani válogatottban is ott vannak.

Az ukrán mágussal sem mennek azonban rendben a dolgok, aki azt követően került vissza a válogatott élére, hogy elődje egy izmos bundabotrányba keveredett: az elmúlt 18 meccsen az ukránok csak ötször tudtak győzni, és az összes komolyabb ellenfélnek csak gratulálhattak a meccs végén, így Brazíliának, Olaszországnak, franciáknak, de még a mostani ellenfél svédeknek is. Reméljük azonban, hogy ma este erre nem kerül sor, és nem csak azért az ukrán játékosok lent fociztak a telepen, amikor otthon az illemre tanították őket. Blokhin mester mindenesetre optimista és kritikus egyszerre: az Eb győzelem, mint cél majdnem olyan szépen csillog, mintha meg is nyernék a tornát. A futballszakma matolcsyja az óvatosabb hangok (Blokhin az új ukrán asztronauta?) kapcsán azt mondta, hogy az ilyen véleményeket csak úgy lehet elhallgattatni, ha győznek.

A mester mutatja, hogy nem jó, másképp

Láthatjuk, hogy bölcs a mi mesterünk, aki többnyire 4-5-1-ben játszatja a csapatát, és ha eddig nem klikkelt el az egy szem női ukrán blog olvasó, akkor most már biztosan. Pedig ha maradt volna, megnézhette volna Sevcsenkót kisgatyában. Aki ebben a szisztémában akár így is maradhat az öltözőben, mert helyette egy szem ékként Andrei Voronin vagy Artem Milevskyi szokott lehetőséget kapni. Kettejük közül sem egyszerű azonban választani, mert utóbbi hiába tűnik technikásabbnak, de inkább az előkészítésben kiemelkedő, mint a góllövésben, ami egy csatáros játéknál azért problémás, mert hiába adna magának szenzációs passzt, ha utána nem lőné be. Az alábbi taktika felálláson pedig szerintem csak megtévesztésből szerepel elől Devic neve, én azt nem hiszem el.

Mindazonáltal a 35 éves volt világklasszis is lehetőséghez juthat a pályán, csereként ha nagy a baj, vagy ha a csapat átáll 4-4-2-re. (Nem, nincs több kép, sajnálom). Mindkét felállásban kiemelt szerepe van a két szélsőnek, Andriy Yarmolenkonak és Oleg Gusevnek, szinte az összes támadás rajtuk keresztül fut, így a svédek jobban teszik ha a pálya közepére csak egy cserép virágot tesznek, azt majd max a Timoscsuk néha felrúgja, azt jóvan. A Bayern sztárja és az ukránok gyalugépe egyébként már óvatosabban fogalmazott, mint Blokhin mester, de szerinte hazai pályán olyan lehetőség játszani nemzetközi tornán, ami nagyon ritkán adatik meg, és bár nehéz csoportban vannak, képesek lehetnek jó eredményeket elérni. Az ilyen fordulatok utána erősödik bennem mindig a gyanú, hogy a focisták és a sakkozók nagyon hasonlóak, csak előbbiek nem lépéseket és játszmákat, hanem nyilatkozatokat magolnak be. Elődöntő, 1992, esélytelenebb az erős csapat ellen, esik az eső, mondjad Kistimo: "Ezen a szinten már bármi előfordulhat, egy elődöntőben mindkét csapat esélyes, ráadásul a mély talaj a kevésbé technikás futballt játszó csapatnak kedvezhet". Nagyon jó, ötös, leülhetsz.

Mivel a csapat magját a két ukrán nagycsapat, a Dinamo Kijev és a Shaktar Donyeck adja, így elvileg az összeszokottságára nem lehet panasz, és akár meglehetne az a hasonló előny, mint a spanyoloknál, ahol a válogatott magját a Barca adja, ha éppen nem rühellené a két csapat egymást, mint egy orosz zsidó négert. A gyűlölet a felkészülés alatt áprilisban mélyült csak el igazán, akkor már cseppnyi kazah vért is vélt felfedezni egymásban a két tábor, úgyhogy Blokhin mesternek nem csak a mágnestáblával kell foglalkoznia, hanem azzal is hogy elolvasson még pár Csernus könyvet.Ráadásul arra sem lehet számítani, hogy a játékosok előbb-utóbb megkedvelik egymást, mert már elég rég óta sütnének vasalót egymás arcán, az elmúlt években kevés új játékos tudott megmaradni a keretben, kb. egyedüli kivételt a 21 éves jobbhátvéd, Bohdan Butko jelenti.


Dinamo Kijev - Shaktar Donyeck rangadó, még 0 sérült

És akkor egy kis Faragóricsi a végére: William Hall bukméker szerint az ukránok a kilencedik legesélyesebbek, negyvenazegyhez lehet fogadni a végső győzelmükre, jelenleg a csapat 49. a Fifa ranglistán, Seva 105 válogatott meccsen 46 gólt lőtt, és Stockholmból Kijev 1535 km kocsival, és Nynäshamn-nél kell kompra szállni, ahol lakik egy 102 éves néni.

7 komment

Címkék: taktika ukránok svédek

A bejegyzés trackback címe:

https://ukran.blog.hu/api/trackback/id/tr914578160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sedre 2012.06.11. 13:17:42

Tanuljunk meg egy kicsit magyarul írni... Sahtar vagy Sahtyor Donyeck, és Voronyin, Blokin, Milevszki, stb.

Paradigma 2012.06.11. 14:51:53

@sedre:
ezek valóban mind ősi magyar szavak...

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.06.11. 16:16:05

@Paradigma: én most tanulom őket rovásírással, következő postban már úgy lesznek

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.06.12. 15:04:07

a végén még megszeretem a focit. sevcsenko kisgatyában lájk. legalább öregkoromra lesz kiről fantáziálni hosszú csendes téli estéken, amikor a macskáim csak azt várják, mikor zabálhatják fel a hullámat :)))

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.06.12. 15:07:54

hogy jött ide sóbri réka? csak nem a narancssárga vakolat akart színreferencia lenni?
süti beállítások módosítása