Készen állunk

2012.05.28. 11:04 IzomTibi

Üdvözlök mindenkit sárga-kék szomszédunk szurkolói oldalán, ami tisztában vagyok vele, hogy önmagában hasonló érdeklődésre tarthat számot, mint egy norvég bölénytermesztő oldal, ami még kuriózumnak is karcsú, de számítok minden különc, perverz és kötöttpulcsis olvasóra, különösen azokra, akik elvből nem néznek/hallgatnak/olvasnak olyan dolgokat, amit háromnál többen szeretnek és értenek.


az ukránok egyébként érdekes emberek, legalábbis mindkettő, akit én ismerek. az egyik ödönbá, a volt foci edzőm, akiről már itt és itt és itt írtam. mivel személye által az ukránok labdarúgásról alkotott (50 éve nagyjából változatlan) felfogását is megismerhetjük, pár szóban röviden azért itt is jellemezném. például négy, de akár egy ukrán védő ellen sem buziskodhatott volna az a neymar gyerek. labdaátvételtől számítva 2 másodpercen belül ugyanis fel lett volna rúgva a lelátóra, és onnan igazolhatná le a barcelona michelin-babának. ezt onnan tudom, hogy jobb oldali védőként nem egyszer lett elmagyarázva nekem, hogy mellettem élő ember a játékidő ideje alatt nem mehet el, részint a munkaköri leírásom miatt, részint mert különben hozzámbaszott ödönbá egy rothadt almát. a labdával, mint olyannal, nekem egy dolgom volt, oda kellett adnom a legtechnikásabb játékosunknak, aki valahogy gólt kellett lőjön vele. a többiekről sosem tudtam, hogy mit csinálnak, csak az öltözőben találkoztunk a meccs előtt és után.

oleh blohin, a jelenlegi szövetségi kapítány azonban túl sokat töltött a kaotikus görögországban edzőként, így fordulhat elő, hogy a jelenlegi válogatott védelme viszont majdnem olyan bizonytalan, mintha bánfi jánost honosították és klónozták volna középre. vodkapiros ábrázata és labdarúgó múltja azonban bizakodásra ad okott, illetve az alábbi nyilatkozata, ami akár az esszenciája is lehetne az ukrán edzők szakmaiságának: "nem hívok be a keretbe játékosokat a két szép szemükért. csak olyan focistákra van szükségem a csapatban, akik felkészültek arra, hogy harcoljanak az országukért. a célunk, hogy továbbjussunk a csoportból, aztán majd meglátjuk, mi lesz".  a labdarúgónak ugyanis az a kötelessége, hogy nyerjen, akárhogy is került oda a pályára. ha mez van rajta, meg kell oldania a feladatot.

a másik urkán pedig, akivel pedig naponta találkozom együttélésből kifolyólag, a labdarúgást ugyan roppant felesleges időtöltésnek tekinti, és nem is piszkolná be a huszonötcentis magassarkúját egy bőrből varrt gömb érintésével, de nincsenek kétségeim affelől, hogy nem kéne rothadt almával dobálni ahhoz, hogy sípcsontot törjön. reméljük, hogy a keretbe behívott férfiak is hasonló mentalitással bírnak, és akkor csak azt kell taktikailag begyakoroltatni velük, hogy maradjanak a pályán 90 percen keresztül.
 

10 komment

Címkék: ukrajna eb 2012

A bejegyzés trackback címe:

https://ukran.blog.hu/api/trackback/id/tr984546291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trollreign 2012.05.28. 12:17:41

A bölényeket tenyésztik, nem termesztik.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.05.28. 13:11:57

azért szerintem ne cseréld el a tartozékod Ödön bá'-ra, hogy az ukrán fociról társaloghass 0-24-ben! :D

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.05.28. 13:23:42

@anica inkognitóban: pedig ödönbá pálinkát is főz rendszeresen.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.05.28. 13:42:01

@IzomTibi: azt hiszem, előbb-utóbb meggyőzöd magad...:DD

dr.pupak30 2012.05.28. 14:23:58

"majdnem olyan bizonytalan, mintha bánfi jánost honosították és klónozták volna középre"

Ezzel vitatkoznék. Dúró Józsi volt a nagy király középen. A válogatott tán nem is nyert meccset vele.

dr.pupak30 2012.05.28. 15:13:40

@IzomTibi: ja. most néztem, pár barátságost azért nyertek, túl szigorú voltam.
szép volt a bunyó a parlamentben múltkor, megérdemlik, hogy ha szurkolni nem is, de követni fogom az eseményeket. pár ukrán puncival dúsítsátok fel a blogot, ha lehet. :)

korlat 2012.06.05. 00:45:19

alul a blogok között csak egynek van olyanul a neve, amit nem tudok értelmezni. tetszik, maradok.
süti beállítások módosítása